"Újra öltünk és örökítünk" A Kondorosi Hímző Szakkör kiállításának megnyitó ünnepsége Kondoroson Hozzáadva: 2015-05-18

2015. május 12-én a Kondorosi Hímző Szakkör kiállításának megnyitójára került sor az Ifjúsági Önkéntes Közösségfejlesztő Műhely szervezésében.
Ribárszki Péter polgármester megnyitó beszédében elmondta:
"A népművészetről a legtöbb embernek a matyó hímzés jut először eszébe, pedig ez sokkal több annál. Valóban, a hagyományos paraszti társadalom hozta létre a népművészet minden olyan alkotását, amely a népi kultúrához tartozik. A törzsi társadalmak és a természeti népek is így alkották meg a kultúrájukat, azt, amelyből a mai kultúra kialakult. Ha végignézünk a mai kultúrán nem is gondolnánk, hogy egyszer minden a népművészetből alakult ki.
Az embereknek mindig volt igényük az alkotásra. Mindegyik művészeti ág az önkifejezés, a szép felé fordulás, a szépség, a szeretet, az egyediség nevében alakult ki.
Még napjainkban is vannak olyan falvak, ahol követik és megőrzik a hagyományokat. Ha belegondolunk, ez egy csodálatos és lenyűgöző dolog, hiszen azokon a helyeken még erősen élnek a hagyományok.
Ha a múltunkat keressük, nyúljunk vissza a falusi világhoz. Ugyanis régen a lányok és asszonyok a hosszú téli estéket kézimunkázással töltötték. A mai nemzedék már nem ebben a kultúrában növekedik. Mostanában szerencsére ez változóban van, ugyanis egyre többen ismerik fel a hagyományápolás fontosságát.
Erre a legjobb példa Kondoros is, hiszen az Ifjúsági Önkéntes Közösségfejlesztő Műhely Hímző Szakkörének köszönhetően létezik egy olyan közösség, ahol a tagok rendszeresen összejöhetnek, újabb és újabb ismereteket szerezhetnek, tapasztalatot cserélhetnek és alkotásaik közben együttesen kellemes órákat tölthetnek el.
Köszönet illeti ezért a munkáért valamennyiőjüket s kívánom, hogy a korábbihoz hasonló tetterővel és energiával folytassák munkájukat, hasznos és értelmes programot adva Kondoros hímzést szerető és hímzést követő alkotóinak.
Valamennyi szakköri tagnak alkotó munkájához kívánok nagyon jó egészséget, elismeréseket és szakmai eredményeket."

A rendezvényen tiszteletét tette Závogyán Magdolna a Emberi Erőforrások Minisztériumának Kultúráért Felelős Helyettes Államtitkára, Pál Miklósné a Békés Megyei Népművészeti Egyesület Elnöke, Kocsis Klára a Nemzeti Művelődési Intézet Békés Megyei Irodájának vezetője illetve Dr. Illés Károlyné a Békés Megyei Népművészeti Egyesület Titkára és a Hímző Szakkör vezetője.

A kiállítók alkotók: Dr. Szarka Gáborné, Sulák Rózsa, Gulyás Jánosné, Kugyelkáné Mravik Mária, Sznida Nóra, Sonkoly Mihályné, Gaálné Szabados Erzsébet, Gaál Rita, Horcsák Pálné, Horcsák Boglárka, Varga Ágnes, Varga Anna, Kovács Réka, Hronyecz Vanda, Vavrek Andrásné, Krajcsovicz Kitti.

A kiállítás megtekinthető 2015. május 24-ig.
Helyszín: Kondoros, Kossuth tér 6.

A kiállítás megnyitóján készült videófelvétel az alábbi linken megtekinthető: https://www.youtube.com/watch?v=MD0UZ0Jm_ZQ