Oklevélben részesült a Kondorosi Önkéntes Tűzoltó Egyesület Hozzáadva: 2014-12-14
2014. november 27. napján Kondoros városában egy sajnálatos tűzeset történt. A Korona Étterem régi raktárépülete lángra kapott, és rövid időn belül a tűz martalékává vált. A tűzoltásban a Kondorosi Önkéntes Tűzoltó Egyesület tagjai is részt vettek, és dolgoztak a tűz továbbterjedésének megakadályozásában. Az Egyesület tagjai becsülettel helytálltak és mindent megtettek azért, hogy megmentsék az anyagi javakat.
Ezért hálás köszönettel tartozunk mindannyiuknak.
A 2014. december 11. napján tartott Képviselő-testületi-ülésen jelen volt a Szarvasi Hivatásos Tűzoltóparancsnokság tűzoltó alezredese Bíró Zoltán Úr, aki elmondta, hogy a tűzoltás során nem volt egyszerű a helyzet, hiszen több gázpalack is volt az épületben, melyek közül több fel is robbant. Volt egy igen veszélyes dissou gázpalack is, mely a magasabb hőmérséklet hatására igen nagy robbanást válthatott volna ki.
Szerencsére erre nem került sor, a palackot sikerült hatástalanítani. Az észlelést követően az Egyesület tagjai majdnem teljes létszámmal részt vettek.
Kihangsúlyozta azt, hogy az Egyesület munkájára mindig számíthatnak, ha rendelkezésükre állnak nagy szolgálatot tesznek a tűzoltóságnak.
Bíró Zoltán elnök úr egy oklevéllel gratulált az Egyesület elnökének és egyben megköszönte az áldozatkész szolgálatot, segítségnyújtást.