Közfoglalkoztatási program megvalósulása Kondoroson Hozzáadva: 2014-12-14
A Kormány korábban célul tűzte ki, hogy 2014. évben minél több foglalkoztatást helyettesítő támogatásban részesülő, illetve regisztrált álláskereső kerüljön be a közfoglalkoztatási programokba.
Ezen felül olyan foglakoztatást elősegítő képzéseket kívántak megvalósítani, amelyekkel a hátrányos helyzetű álláskeresők nyílt munkaerőpiacon történő elhelyezkedési esélye növelhető.
Ennek eleget téve az önkormányzat megpróbálta a pályázatokban megjelölt létszámmal a projekteket sikeresen végrehajtani.
Az évi közfoglalkoztatotti létszám 160 fő körüli, de 2014. évben településünkön 230 főt sikerült foglalkoztatni. A 2013-as évben áthúzódó program volt, ezért lett ilyen magas a létszám. A program összköltsége 120 millió Ft volt, ami 100 %-ban megtérítésre került.