Elismerés dr. Epres Józsefnek Hozzáadva: 2014-11-27

Kondoros Város Önkormányzatának 2014. november 27-én tartott Képviselő-testületi ülésén Epres József doktor úrnak egy emlékplakettel, kedves feleségének Marikának egy csokor virággal fejeztem ki köszönetemet a 2014. november 5-én történt ételfertőzés során kialakult helyzet példaértékű kezeléséért és áldozatkész munkájukért.

Fontos viszont kihangsúlyozni azt, hogy a köszönet mindenkinek jár, aki a doktor úr munkáját segítette és közreműködött a kialakult helyzet megoldásában. A segítők és közbenjárók szoros összefogásról tettek tanúbizonyságot, a helytállás példamutató volt.
 

A testületi ülésen jelen volt Vantara Gyula országgyűlési képviselő úr, aki szintén személyesen fejezte ki köszönetét doktor úrnak és feleségének valamint köszönetet mondott az összes segítőnek, akik részt vettek a probléma megoldásban.