A szellem, s a lélek a mérce – városunk időskorú polgárait köszöntöttük Hozzáadva: 2019-09-29

A pénteki nap folyamán a Városi Sportcsarnokban tartotta Idősek Világnapi rendezvényét Kondoros Város Önkormányzata és a Kondoros és Környéke Polgári Együttműködés Egyesület. A rendezvényünk kezdetén a megjelent időskorú vendégeinket köszöntöttem majd beszédemben kitértem arra, hogy október az idős emberek iránti tisztelet hónapja, október 1-e pedig az idős emberek világnapja, mely az idős emberekről, az ő tiszteletükről szól. Tiszteletük magába foglalja elfogadásukat, támogatásukat, annak kifejezését, hogy társadalmunknak ők is hasznos tagjai. Ezért mindannyiunknak szüksége van mindarra a sok élettapasztalatra, arra a higgadt bölcsességre, amivel csak ők rendelkeznek.
Az ünnepi gondolatokat követően a Cervinus Teátrum művészeinek előadása, majd pedig a minden évben megszokott és immár hagyománnyá vált finom ebéd következett. A kora délután során alkalmam volt személyesen is gratulálni és szívből jövő jókívánságaimat személyesen is átadni Somogyi Anna néninek és Kmotricza Imre bácsinak, akik ezen a szép napon ünnepelték a 62. házassági évfordulójukat. Ezúton is Isten éltesse Őket!

Városunk minden időskorú lakójának őszinte szeretettel és tisztelettel kívánom, hogy derűsen és sok-sok egészségben, a család nyújtotta örömökkel töltse a pihenés éveit!
Isten éltesse Önöket!

További képek a galériában megtekinthetőek:

http://ribarszkipeter.hu/index.php?route=public/gallery&gallery_id=219