Hírek
Megkezdődött a Szociális Tüzelőanyag Program keretében igényelt barnakőszén kiosztása Hozzáadva: 2023-11-16
Örömmel számolhatok be róla, hogy önkormányzatunk a korábbi évekhez hasonlóan, az idei esztendőben is sikerrel szerepelt a Belügyminisztérium által, az 5000 fő lélekszám alatti települések részére kiírt, Szociális Tüzelőanyag Program pályázaton. A Támogatói Okirata szerint, 2.449.830.- forint összegű vissza nem térítendő támogatásban részesült városunk, melyhez 1.796.288.- forint önerőt vállalt az..
Idén XVII. alkalommal került megrendezésre Kondoroson a Kertbarát Kör szervezésében a Bor- és szárazkolbász verseny.
Az eseményen vendégként a Szarvasi Tessedik Sámuel illetve a Gyomaendrődi Dr. Tó..
Tisztelt Lakosság!
Ezúton tájékoztatom Önöket, hogy Vantara Gyula, választókerületünk országgyűlési képviselője
2015. május 7-én (csütörtök) 10 órától fogadóórát tart a Kondorosi Polgármesteri Hiv..
Felhívás Kondoros-Kardos Köznevelési Társulás fenntartásában működő Kondorosi Többsincs Óvoda és Bölcsődébe történő beíratásra
Értesítjük az érintett szülőket, hogy 2015/2016. nevelési évre történő..
2015. április 10-én pénteken Kondoroson első ízben került megrendezésre a Gyermekdiabétesz Nap.
A rendezvény szervezői az érintett szülőkkel összefogva szerették volna támogatni a Diaboló Alapítván..
TISZTELT KONDOROSI LAKOS!
Kondoros Város Önkormányzat Képviselő-testülete un. Útügyi Munkacsoportot hozott létre. A munkacsoport feladatául határozta meg azt, hogy a szilárd útburkolattal nem rende..
Kondoros Város Önkormányzata meghirdeti a "Viágos Kondorosért" közterület szépítő programot: 2015. május 1-től - október 1-ig.
Az idei évben az előző évektől eltérően nem pályázat formájában kerül ..
2015. március 1. napjával közfoglalkoztatási program keretében 20 fő kezdte meg munkáját a Kondorosi Varróműhelyben.
A műhely vezetője Zsjak Lajosné elmondta: "Jelenleg konyharuhákat, kötényeket il..
Ahogy hosszabbodnak a nappalok, új életre kel a természet, mi magunk is igyekszünk megújulni. Ez a testi-lelki megújulás a természet örök rendjének és keresztény értékrendünknek évezredes harmóniáját ..
Tisztelt Vállalkozó, Gazdasági szereplő!
Ezúton tisztelettel tájékoztatom Önt, hogy Dankó Béla Országgyűlési Képviselő Úr Tájékoztató Fórumot szervez a helyi gazdasági élet szereplői számára a 2014..
Kondoros Város Önkormányzata 2015. március 26-án megtartotta soron következő képviselő-testületi ülését, melyen téma volt a belterületi utak helyzetének megoldása is.
A 2014. decemberében létrehozo..
Kondoros Város Önkormányzata az új Széchenyi Program Terv keretében a későbbi telepítésekből származó fák kivágását, zavaró vagy éppen romos objektumok elbontását illetve a tereprendezést követően hel..
A Hősök útja és az Iskola utca egyik szakaszán a fakivágási, előkészületi munkálatokat és a tereprendezést követően facsemeték (gömbkőris) kerültek elültetésre.
Bízunk benne, hogy ez a fasor a köze..