Városunk szépkorú polgárát, Balogh Zsigmondot köszöntöttem Hozzáadva: 2024-03-05

Megtisztelő és felemelő érzés volt számomra, hogy a tegnapi napon városunk megbecsült polgárát, Balogh Zsigmond fafaragót, népi iparművészt köszönhettem fel 90. születésnapja alkalmából.
Zsiga bácsi elmondta, hogy hálás szívvel és örömmel tekint vissza az eddigi életére. Elégedett és boldog, hogy a hosszú évek alatt azt csinálhatta, ami számára a legfontosabb, amit igazán szeret. Olyan alkotásokat és szobrokat készített, melyek Kondoros történeti és népművészeti hagyományaihoz kapcsolódnak. A mindennapjai most is aktívan telnek, terveket sző és ha csak teheti műveli a mesterségét, farag és alkot. Mindenkori álma és vágya, hogy munkájának gyümölcsei, értékes alkotásai hosszú távon, méltó helyen legyenek kiállítva Kondoroson.
Balogh Zsigmond 1974-ben Népi Iparművészeti elismerésben részesült, 2009-ben Békés Megye emberévé választották, 2018-ban pedig Kondorosért Emlékérmet kapott. A köztereken számos alkotása megtalálható, köztük kiemelkedik az Evangélikus templomkertben található kopjafa, melyet a Reformáció 500. évére alkotott. 2021-ben elkészítette a „Mindenki Kopjafáját”, melyet a városnak ajánlott fel. Művei és alkotásai a világ számos pontjára eljutottak.
Büszkék vagyunk rá, hogy 2022-ben életműve és művészeti munkássága települési értékké lett nyilvánítva. Ezúton is hálával és köszönettel tartozunk a munkásságáért.
Kívánjuk, hogy még sok-sok éven át élvezze Zsiga bácsi az őt körül vevők megbecsülését és szeretetét. Kísérje Isten áldása a továbbiakban is, tartsa meg Őt még sokáig egészségben, boldogságban, hozzon az életébe még sok örömöt és derűt! Isten éltesse az ünnepeltet!

További képek a galériában megtekinthetőek:

http://ribarszkipeter.hu/index.php?route=public/gallery&gallery_id=444