Idén is díjaztuk a legjobb sportolóinkat! Hozzáadva: 2024-02-25

A tegnapi nap folyamán, immár negyedik alkalommal ünnepeltük sportolóink sikerét, a Kondoros Város Önkormányzata és a Kondorosért Közalapítvány szervezésében megrendezett nagyszabású Sportbálon, melynek helyszíne ismételten a Sasváriné Paulik Ilona Sportcsarnok volt. Polgármesterként az a megtiszteltetés ért, hogy a rendezvény fővédnökeként, én nyithattam meg a rendezvényt és vendégeink előtt méltathattam sportolóink munkáját és eredményét.
A Sportbál gondolata öt évvel ezelőtt fogalmazódott meg a város vezetése által. A Díjátadó Gála célja olyan sportolók vagy sportszakemberek, sportvezetők díjazása, akik egy-egy évben kiemelkedő munkát végeznek sportágukban és városunk is büszke lehet rájuk. Kondoros jó hírét viszik szerte az országban, vagy akár Európában is. Büszkén mondhatjuk, hogy Kondoros egy sportos város, ahol magas létszámmal és kiemelkedő szakmai színvonalon dolgoznak sportolóink és edzőik. Büszkék vagyunk rá, hogy a gazdasági nehézségek ellenére is szép számmal értek el kimagasló sportsikereket.
Megtisztelte rendezvényünket és rajtam kívül megosztotta ünnepi gondolatait a jelenlévőkkel Herczeg Tamást városunk országgyűlési képviselője, a Nemzeti összetartozás bizottság alelnöke.
A Sportbál legfőbb programeleme most is, mint minden évben, az életre hívott sportolói díjak átadása volt. A sportolók díjazásának jelölésére a kondorosi sportegyesületek vezetői lettek felkérve, hogy tegyenek javaslatot egyesületük tagjának elismerésére, akik a 2023-as esztendőben kiemelkedő sporteredményt értek el. A beérkezett javaslatokat a Kulturális Bizottság bírálta el.
Kiemelkedő sporttevékenysége elismeréséül díjazásban részesült a Széchenyi István Lótenyésztési Egyesület versenyzője Krizsán Balázs, a Balance Aerobic Club utánpótlás (up3) korosztályú step csapata: Horcsák Sára, Medvegy Laura Helga, Palyusik Panna, Szrnka Jázmin, Urbancsok Lara és edzőjük Urbancsok Tekla, a Kondorosi Testedző Egyesület csapatkapitánya Paluska Patrik és az egyesület edzője Kaliczka László, a Kondorosi Kick-boksz Egyesület versenyzője Kovács Marianna és edzője Litauszki László, a Sördögök Sportegyesület sportolója Pusztai Zsolt, a Kondorosi Kézilabda Klub elnöke Kasnyik Viktor, valamint a Kondorosi Öregfiúk tagja Kóródi László.
Kondoros Város Önkormányzata fontosnak tartja azon sportolók elismerését is, akiknek a választott sportáguknál fogva nincs edzési lehetőségük a városunkban, vagy egyénileg készülve érnek el sportsikereket, illetve edzőként fontos szerepük van egy időszak sikerességében. Így kiemelkedő sporttevékenysége elismeréséül különdíjban részesült Erdei Rubin, az MTK Budapest U19-es együttesének labdarúgója, Vajgely György amatőr sportoló, valamint a Pénteki Amatőr Kosárlabda Klub csapata: Laszkácsné Krizsán Mária, Bogdán László, Brusznyiczki Gyöngyi, Fejér Csongor, Krajcsovicz Mihályné, Orosz Csongor, Petrovszki Gergő, Petrovszki Tamás Tibor, Roszik Gáborné, Roszik Györgyi, Sáfrán Viktor, Szappanos Bálint, Tuska Tibor, Tuska Tomaj és Zubor Gabriella.
Önkormányzatunk 2020-ban hívta életre a Kondoros Sportjáért Életmű Díjat, mellyel olyan Kondoros sportjában jelentős szakmai munkát végző sportolót, sportszakembert, edzőt kívánt díjazni, akinek elhívatott munkája nélkül bizony városunk sporttörténete nem lenne ilyen gazdag. Ezen alkalommal Életmű-díjban részesült a Kulturális Bizottság javaslatára Kerepeczki György egykori kézilabdázó, akinek kitartása, munkabírása, sportágának szeretete példaértékű, és méltán öregbíti városunk hírnevét.
Az est folyamán a Magyar Kick – box Szövetség formagyakorlatokért felelős szakág vezetője, a CONTACT Kick – box és Thai – box Harcművészeti Egyesület elnöke, Puravez Péter a Szövetség díját adta át Litauszki László részére, megköszönve az egész éves példaértékű munkáját és rá bízott feladathoz való maximális hozzáállását.
Rendezvényünket tovább színesítette az ország egyik legnagyobb extrémsport bemutató csapatának, a Flip Unit Team fantasztikus showja, és az elmaradhatatlan tombolasorsolás. A finom ételről a Kondorosi Csárda, a hajnalig tartó mulatságról és kiváló hangulatról pedig a Show & Bors zenekar gondoskodott. Az est folyamán, a remek műsorvezetést köszönjük Melis Zsuzsinak és Hévizi Robinak.
Ezúton is gratulálunk minden díjazottnak, valamint köszönjük mindazoknak, akik valamilyen formában segítették és támogatták a rendezvény megvalósulását. Találkozzunk 2025-ben!

További képek a galériában megtekinthetőek:

http://ribarszkipeter.hu/index.php?route=public/gallery&gallery_id=443

A rendezvényen készült videófelvétel az lábbi linken megtekithető:

http://ribarszkipeter.hu/index.php?route=public/video&video_id=299

http://ribarszkipeter.hu/index.php?route=public/video&video_id=309