Becsület és kötelesség – Néma főhajtással emlékeztünk a doni katasztrófa 81. évfordulóján Hozzáadva: 2024-01-12

Nyolcvanegy évvel ezelőtt történt a doni áttörés, a második világháború magyar szempontból egyik legtragikusabb eseménye, amely csaknem százezer magyar katona és munkaszolgálatos életét követelte.

Ezen, a számunkra kedves, kissé hideg időben talán eszünkbe sem jut az, hogy 81 évvel ezelőtt a Don-folyónál több tízezer honvédnek mennyi megpróbáltatást, mennyi szenvedést jelentett a tél. Mi, akik most békében, biztonságban éljük meg a téli mindennapokat, nagyon nehezen tudjuk átérezni azt, mit élhettek át azok a magyar honvédek, akiknek a mínusz 30-35 fokos hidegben kellett helytállniuk egy kimondottan nehéz és tragikus katonai, politikai helyzetben. Próbáljuk a mai napon kicsit beleképzelni magunkat annak az embernek a helyzetébe, aki meg kellett, hogy élje azokat az órákat, napokat, heteket, melyeket az otthonától többszáz kilométerre szenvedett el.
Úgy gondolom, az emlékezés ideje erről kell, hogy szóljon. Soha ne feledjük hát doni apáinkat, nagyapáinkat, akik egy szebb, szabadabb magyar jövő reményében indultak el egykor, s a nagyhatalmak őrlő malomkövei közt vesztek oda, messze Magyarországtól, távol idegenben.
Tisztelet a Hősöknek! Isten áldja emléküket!

További képek a galériában megtekinthetőek:

http://ribarszkipeter.hu/index.php?route=public/gallery&gallery_id=430