A gazdasági élet meghatározó szereplőit köszöntöttük Hozzáadva: 2024-02-10

Kondoros Város Önkormányzata szervezésében a tegnapi nap folyamán városunk gazdasági életének meghatározó szereplőit köszöntöttük a Művelődési Házban. Rendezvényünk Skorka László és dr. Klebniczki György lehengerlő zenei előadásával vette kezdetét, melyet követően értékelésemben, a mögöttünk hagyott 2023-as esztendőre tekintettem vissza.
Fogadásunk elmaradhatatlan része volt az elismerések átadása, hiszen önkormányzatunk fontosnak tartja, hogy azon vállalkozásokat, akik az adott szakterületen, kiemelkedően eredményes, elkötelezett, hosszútávú tevékenységet folytatnak vagy folytattak, elismerésben részesítse. Több mint három évtizeden át végzett vállalkozói, szolgáltatói tevékenységéért elismerésben részesült a Zöld Autó Kft.
Mindamellett, hogy köszönetünket és megbecsülésünket fejezzük ki a hossszútávon végzett vállalkozói, szolgáltató tevékenységért, idei alkalommal az „Év Vállalkozása” díjat is útjára indítottuk. Ezen díjjal azon vállalkozásokat kívánjuk elismerni, melyek eredményes gazdálkodásuk és egyenletes jó teljesítményük alapján hozzájárulnak városunk gazdasági fejlődéséhez. Az idei esztendőben a Lak-Alarm Kft.- re esett a választás. Fogadásunk zárásaként Horcsák István képviselő úr pohárköszöntőjét követően sor került a közös koccintásra is.
Ezúton is gratulálunk az elismerésekhez, és köszönjük a vállalkozóknak és vállalkozásoknak, hogy munkát és megélhetést biztosítanak a kondorosi családoknak, valamint, hogy szolgáltatásokat nyújtanak, javakat teremtenek, ami nélkül nem épülhetne, szépülhetne Kondoros. Sikeres 2024-es esztendőt kívánok!

További képek a galériában megtekinthetőek:

http://ribarszkipeter.hu/index.php?route=public/gallery&gallery_id=427

A rendezvényen készült videófelvétel az alábbi linken megtekinthető: