Regionális Termékbemutatót tart a Kondorosi Kertbarát Kör - felsorakoznak a kiskerti javak Hozzáadva: 2023-09-01

Az idei esztendőben 50. éves Kondorosi Kertbarát Kör szervezésében 4 év után a mai napon ismét megnyitotta kapuit a Regionális Termékbemutató városunkban, melynek az idei évben is a Művelődési Ház ad otthont. A rendezvényen nemcsak a házigazda Kondorosi Kertbarát Kör, hanem a gyomaendrődi és szarvasi kertbarát körök tagjainak kiskerti termékei is felsorakoznak. Zöldségek, gyümölcsök, aszalványok, lekvárok, befőttek, pálinkák kerültek kiállításra. A mostani alkalommal az újdonságoké a főszerep, hiszen az idelátogatók a fecskefészekfalat, valamint a hazai és ázsiai hangyakolóniákat is megcsodálhatják. A süteményverseny az idei évben sem maradhatott el, a nevezők immár harmadik alkalommal adhatták le a maguk által készített finomságokat zsűrizésre, melynek eredményhirdetésére a mai megnyitó keretében került sor.
Arra buzdítok mindenkit, hogy aki csak teheti látogasson el a Művelődési Házba és nézze meg a szorgos kezek munkájának gyümölcsét, hiszen a Regionális Termékbemutató még a holnapi nap folyamán 9–12 óráig megtekinthető.

További képek a galériában megtekinthetőek:

http://ribarszkipeter.hu/index.php?route=public/gallery&gallery_id=422&page=2