v. Mihály Árpád emlékkiállítása nyílt meg városunkban Hozzáadva: 2023-11-12

A tegnapi nap folyamán v. Mihály Árpád szobrászművész, '56-os szabadságharcos „Vágta a végtelenben” című második emlékkiállításának megnyitójára került sor a Művelődési Házban. Az eseményen megjelenteket elsőként Hévizi Róbert, a Nemzeti Művelődési Intézet munkatársa köszöntötte, majd Horcsák István képviselő úr osztotta meg gondolatait a jelenlévőkkel. A kiállítást dr. Horváth István Károlyné, az Ötágú Síp Kulturális Egyesület elnöke nyitotta meg, aki elsőként Harangozó Imre néprajzkutató gondolatait tolmácsolta a jelenlévőknek, majd elmondta, hogy Mihály Árpád nem csupán kiváló szobrász, grafikus és tájépítész volt, hanem egy olyan alkotó ember, aki rögtön meglátta a lehetőségét annak, hogyan lehet egy nagyon régi hagyományt továbbvinni, éltetni és őrizni. A szobrászművész felesége Forró Marianna beszédében arra utalt, hogy bár férje és Cs. Patay Mihály „Betyárok rohama a szabadságharcban” című olajfestménye a Kondorosi Csárdában található, sokan helyben nem ismerik a munkásságát, így bízik abban, hogy a kiállítás által még több emberhez eljutnak majd a szobrászművész által elkészített alkotások, és mindazok mondanivalója is.
Ahogy ő fogalmazott „Árpád nemcsak szobrász volt, minidig komplexen gondolkodott. A szobrot is a tájban képzelte el, ehhez meg tudta tervezni a táj növényzetét is. Ez Európában egyedülálló, nincs másik olyan szobrászművész, aki land artot alkotott”. A rendezvény végéhez közeledvén Paluska Zoltán, a Kondorosi Csárda kurátora, pohárköszöntőjében köszönetét fejezte ki a kiállítás létrejöttéért és a lehetőségért, hogy városunk adhat otthont e felbecsülhetetlen értékű tárlatnak. Velem együtt ezúton is arra buzdítja Önöket, hogy ha tehetik tekintsék meg a műalkotásokat, melyek nem csak v. Mihály Árpádnak állítanak méltó emléket, hanem Kondoros város polgárai és az idelátogatók számára is felbecsülhetetlen értékű kulturális élményt kínálnak.

A kiállítás megtekinthető 2023. november 22. napjáig, hétfőtől szombatig: 12-17 óráig!

További képek a galériában megtekinthetőek:

http://ribarszkipeter.hu/index.php?route=public/gallery&gallery_id=410

A rendezvényen készült videófelvétel az alábbi linken megtekinthető:

http://ribarszkipeter.hu/index.php?route=public/video&video_id=281