Elkezdtük az adventi készülődést Hozzáadva: 2020-11-25

Az egész világot sújtó koronavírus járvány az idei évben nagyon sok mindent tönkretett, rendezvényeket, eseményeket kellett elhalasztani vagy véglegesen törölni. Azonban egy dolog egészen biztos, hogy nem marad és maradhat el, az pedig nem más, mint a kereszténységünk egyik legszebb és legszentebb ünnepe a karácsony, amikor a keresztény világ Jézus Krisztus születésére emlékezik. Sajnos az érvényben lévő szigorú korlátozó intézkedések miatt, a korábbi évek gyakorlata szerint nem tudjuk közösségként együtt megélni az ünnepvárás hangulatát. Gondolok itt, az adventi hétvégék alkalmával a Legendák Földje Alapítvány által szervezett hagyományos vasárnapi gyertyagyújtásokra, az elmaradhatatlan sütemény, tea és forraltbor kínálásra és a jó hangulatú beszélgetésekre vagy a Mindenki Karácsonyára és az ahhoz kapcsolódó ételosztásra. Azonban a város főterét, mint minden esztendőben az idén is ünnepi díszbe öltöztetjük. A szorgos kezek a mai napon el is kezdték a munkát. A főtéri adventi koszorút a Legendák Földje Alapítvány készítette. Az idén új helyre költözött és megszépült külsővel bemutatkozó Betlehemből a Dérczy Ferenc Könyvtár és Közösségi Ház valamennyi munkatársa kivette a részét. Végezetül az ünnep elmaradhatatlan részét képező karácsonyi fények is lassan a helyükre kerülnek.

Ezúton hálásan köszönöm mindenkinek a munkáját, aki kivette részét abban, hogy karácsony közeledtével Kondoros főtere szép és ünnepi legyen.

Folytatjuk!

Méltóságteljes adventi készülődést kívánok valamennyiüknek!

További képek a galériában megtekinthetőek:

http://ribarszkipeter.hu/index.php?route=public/gallery&gallery_id=241