Regionális termékbemutatót szerveztek a kondorosi kertbarátok Hozzáadva: 2020-08-27

A meghívásnak eleget téve nagy örömmel vettem részt ezen a termékbemutatón, melyet a Kondorosi Kertbarát Kör szervezett, ahol mondhatjuk, hogy hagyományokhoz híven a szarvasi, gyomaendrődi, békésszentandrási és most első alkalommal az orosházi kertbarát körök hozták el és mutatták be a szebbnél szebb portékáikat, a kiskertekben megtermelt javakat.
A termékkínálat rendkívül széles volt, a különböző zöldségféléken és gyümölcsökön kívül megjelentek a házi készítésű szörpök, dzsemek, savanyúságok, befőttek, borok és pálinkák is.
A rendezvény nyitányaként köszöntőt mondtam a jelenlévőknek és egyúttal köszönetemet fejeztem ki a színvonalas termékbemutató megrendezéséért a Kondorosi Kertbarát Kör tagságának, és Hovanecz András elnök úrnak. Megtisztelő és egyben felemelő érzés számomra, hogy a Kondorosi Kertbarát Kör tiszteletbeli tag kitüntető címet adományozott nekem. Az emléklapot elnök úrtól vehettem át, melyért ezúton is hálás köszönetemet fejezem ki.
A termékbemutató kiállítás 08.27.-08.29-én 12 óráig tekinthető meg díjtalanul. Aki teheti jöjjön el és nézze meg a szorgos kezek munkájának gyümölcsét!