Túl a koronavírus miatt elrendelt veszélyhelyzeten Hozzáadva: 2020-06-21

Mint azt már bizonyára valamennyien tudják, a Koronavírus-járvány miatt 2020. március 11-én Magyarország Kormánya által elrendelt rendkívüli jogrend, veszélyhelyzet, 2020. június 18-án 0.00 órától megszüntetésre került, egyúttal azonban a kormány Magyarország egész területére egészségügyi válsághelyzet elrendelésével járványügyi készültséget vezet be. Ez hat hónapig, azaz december 18-ig lesz érvényben, fenntartásának szükségességét a kormány háromhavonta felülvizsgálja.

- Ezentúl, a 9 és 12 óra között már nem csak a 65 év felettiek vásárolhatnak majd az élelmiszerüzletetekben, a drogériákban, a piacokon és a gyógyszertárakban, így ezzel együtt megszűnt a kondorosi piacon bevezetett vásárlási idősáv is.

- A járványügyi védelmi intézkedések értelmében, a 6. életévét be nem töltött kiskorúak kivételével mindenki köteles a tömegközlekedési eszközön, valamint az üzletben történő vásárlás során, a szájat és az orrot eltakaró eszközt viselni. A vendéglátó üzlet belső részében az ott dolgozók – a vendégek által látogatható területen – számára szintén kötelező a maszk használata.

- A szabadtéren vagy zárttérben tartandó zenés-táncos rendezvényekre továbbra is vonatkozik az 500 fős létszámkorlát augusztus 15-ig, de a kormány ezt a rendelkezést is időről időre felülvizsgálja majd.

- A különleges jogrend megszüntetésével, a rám ruházott polgármesteri döntési hatáskör is megszűnt, így Kondoros Város Önkormányzat Képviselő-testülete újra ülésezhet és döntéseket hozhat.

Bár a veszélyhelyzet megszűnt és mindannyiunk legnagyobb örömére visszatérhet életünk a normál kerékvágásba, azért továbbra is arra kérem és biztatom Önöket, hogy a jövőben is tartsák be az óvó- és védő intézkedéseket.
Legyenek elővigyázatosak! Vigyázzunk magunkra! Vigyázzunk egymásra!

Végezetül, ezúton is köszönetemet és hálámat fejezem ki valamennyi kondorosi polgárnak, amiért a veszélyhelyzet időszaka alatt, a mindenkor hatályos rendelkezéseknek, védelmi intézkedéseknek megfelelően fegyelmezett és jogkövető magatartást tanúsítottak.
Összegezve az elmúlt három hónapot elmondható, hogy Kondoroson sikeresen védekeztünk a COVID-19, új koronavírus ellen.