Április 4-től korlátozott feltételek mentén újra lesz piaci árusítás Kondoroson! Hozzáadva: 2020-04-01

Magyarország Kormánya által kihirdetett veszélyhelyzetet követően, helyben meghozott korlátozó intézkedéseink közül, a helyi piac területére történő belépést tiltó határozatot, a mai napon visszavontam. Fontosnak tartom, hogy a város polgárai is hozzájussanak a helyben megtermelt egészséges élelmiszerekhez, egyéb javakhoz. Továbbá azoknak, akik hivatásszerűen piaci elárusításból élnek, vagy csak kereset kiegészítésük származik ezen tevékenységből, ebben az amúgy sem könnyű helyzetben nem kívánjuk megnehezíteni a mindennapjaikat, sőt teret és lehetőséget kívánunk nyitni előttük. Figyelembe véve és meghallva, mind a helyi fogyasztói, mind a termelői igényeket, úgy határoztam, hogy április 4. (szombat) 0.00 órától a mellékelt határozatban foglaltak szigorú betartása mellett, engedélyezem az élelmiszer jellegű termékek, vágott és cserepes virágok, dísznövények, palánták, gyümölcsfák árusítását, így a piac területére történő újbóli belépést. A felsoroltakon kívüli termékek árusítása továbbra sem engedélyezett!

Végezetül fokozottan felhívom a figyelmüket, hogy továbbra is mindenki a SAJÁT OTTHONÁBAN van a legnagyobb biztonságban. Csak az hagyja el az otthonát, akinek ez különösen indokolt. Fokozottan igaz ez, a vírus által leginkább veszélyeztetett 65. életévüket betöltött honfitársainkra.

Kérem valamennyien tartsák be a 71/2020 (III.27.) kijárási korlátozásról szóló Kormányrendelet intézkedéseit, ami a piac látogatására is kiterjed. A rendelet szerint a 65 év felettiek csak 9.00 és 12.00 óra között tartózkodhatnak a piacon.