Óvodai beiratkozás Hozzáadva: 2015-04-16

Felhívás Kondoros-Kardos Köznevelési Társulás fenntartásában működő Kondorosi Többsincs Óvoda és Bölcsődébe történő beíratásra

Értesítjük az érintett szülőket, hogy 2015/2016. nevelési évre történő óvodai beíratásokra az alábbi időpontokba kerül sor:

2015. május 14-én (csütörtök) és május 15-én (péntek) délelőtt 7.30 órától délután 17 óráig.

A gyermekek óvodai felvétele jelentkezés alapján történik. Erről a nemzeti köznevelési törvény (Nkt.) 49. §. rendelkezik. A gyermek abban az évben, amelyben augusztus 31-ig a harmadik életévét betölti, az óvodai nevelési év első napjától kezdődően napi négy órát óvodai nevelésben köteles részt venni.

Bölcsődei jelentkezés ugyanezen napokon, valamint az év során folyamatosan történik.

Bölcsődébe jelentkezhet az a gyerek, aki 0,5 életévét betöltötte, és a szülők más elhelyezést nem tudnak számára biztosítani.

A beiratkozás helye: Kondoros Csabai út 25.  - vezetői iroda

Beiratkozáskor be kell mutatni:

- a gyermek nevére kiállított személyi azonosítót vagy születési anyakönyvi kivonatot és lakcímet igazoló hatósági igazolványt, TAJ kártyát, valamint  
-a szülő személyi azonosító és lakcímet igazoló hatósági igazolványát.

Az óvodába történő felvételi kérelemről szóló döntésről az intézmény vezetője 15 napon belül levélben értesíti a szülőket.


  Horcsák István
 intézményvezető