Városunk szépkorú polgárát, Kmotricza Imrét köszöntöttem Hozzáadva: 2023-01-18

A mai nap igen kedves volt számomra, hiszen az otthonában, felesége társaságában köszöntöttem fel városunk szépkorú polgárát, Kmotricza Imrét, aki a közelmúltban ünnepelte 90. születésnapját. E jeles alkalmon Imre bácsi és Anna néni nagy örömmel, és meghatottsággal telve fogadott, én pedig a köszöntő szavakat követően, hàlàm és tiszteletem jeléül nyútottam át az ünnepelt részére, a miniszterelnöki gratuláló emléklapot és városunk szerény ajándékàt. Imre bácsi szellemi frissessége ma is rendkívüli. Öröm volt hallgatni, ahogy tele érzéssel mesélt az Anna nénivel házasságban együtt töltött 65 évükről, a megélt eseményekről, és arról, hogy minden vágyuk az, hogy gyermekük, unokáik, dèdunokáik boldogok legyenek, és sokáig velük lehessenek.
Kívánom, hogy még sok-sok éven át élvezze Imre bácsi az őt körül vevők megbecsülését és szeretetét. Kísérje Isten áldása a továbbiakban is! Tartsa meg Őt még sokáig egészségben, boldogságban, hozzon az életébe még sok örömöt és derűt! Isten éltesse az ünnepeltet!

 

További képek a galériában megtekinthetőek:

http://ribarszkipeter.hu/index.php?route=public/gallery&gallery_id=367