Fennállásának 20. évfordulóját ünnepelte a Kondorosi Evangélikus Nyugdíjasház Hozzáadva: 2015-05-24

2015. május 24-én a Kondorosi Evangélikus Templomban ünnepi istentisztelet keretében Kondor Péter a Békéscsabai Evangélikus Egyházközség esperese, Sztojanovics András lelkész, a Sarepta Budai Evangélikus Szeretetotthon igazgatója valamint Tuska Tibor a Kondorosi Evangélikus Egyházközség lelkésze hirdetett igét.

Az igehirdetés közben az Evangélikus Énekkar előadását hallgathatták meg a jelenlévők.

Az istentiszteletet követően Ünnepi Közgyűlésre került sor. Tuska Tibor a Nyugdíjasház igazgatója köszöntötte a jelenlévőket, majd Sztojanovics András, mint alapító boldogan beszélt arról, hogy milyen öröm számára látni azt, hogy az Otthon az évek során mennyit fejlődött és milyen sikeresen működik. Frridlné Pljesovszki Anita az Idősotthon vezetője röviden beszámolt az elmúlt húsz évet érintő fontos eseményekről.

A Közgyűlésen tiszteletét tette Buda Annamária, a Magyarországi Evangélikus Egyház Országos Iroda Diakóniai Osztályának vezetője is.

Ribárszki Péter polgármester beszédében elmondta:

"Örömmel tölti el a szívemet, hogy a Kondorosi Evangélikus Nyugdíjasház immár 20 éve szolgálja a helybéli, valamint a környékről érkező nyugdíjasok békés, nyugodt időskorát.
Fontosnak tartom, hogy az idős emberek magas színvonalon, gondtalanul, családias környezetben tölthessék el mindennapjaikat.
Köszönöm és hálámat fejezem ki az intézmény vezetőinek, dolgozóinak, hogy tudásuk legjavának biztosításával a bentlakók számára személyre szabott gondoskodást, biztonságot, méltósággal teli időskort biztosítanak, megszépítve a mindennapjaikat.
Bízom abban, hogy a jövőben továbbra is sikeresem tud működni a Nyugdíjasház, hiszen a lakók számára ez az intézmény jelenti az otthont és a támaszt életük egészen végső szakaszában is."

A délelőtt szeretetünnepséggel zárult a templomkertben, ahol a jelenlévők szívélyes vendéglátásban részesültek.