Pedagógusainkat köszöntöttük! Hozzáadva: 2022-06-09

Önkormányzatunk szervezésében a tegnapi napon Pedagógusnapi ünnepséget tartottunk, melyen a városunk intézményeiben dolgozó nyugdíjas és aktív bölcsődei, óvodai nevelőket, tanítókat, tanárokat köszöntöttük, akik szép számmal vettek részt a jeles alkalmon. Csomor Éva tanítónő közreműködésével a 2. osztályos kisdiákok egy kedves kis műsorral kedveskedtek a jelenlévőknek. Ezt követően felszólalásomban megköszöntem a pedagógusok odaadással végzett kitartó és lelkiismeretes mindennapi munkáját.
Szólt a meghívottakhoz Laurinyeczné Trnyík Judit igazgató asszony és Horcsák István intézményvezető úr is. Ezen alkalommal elismerések átadására is sor került. Így vehette át Lónai Sándorné Erzsike, a Petőfi István Általános Iskola és Kollégium igazgató helyettese és tanára, Kondoroson több évtizeden át végzett kiemelkedő oktató-nevelő munkája elismeréséül és megbecsüléséül, az Emberi Erőforrások Minisztériumának és önkormányzatunknak elismerését.
Továbbá Gazsó Györgyné Irénke nénit, nyugalmazott óvodapedagógust, intézményvezetőt, több évtizeden át végzett kiemelkedő oktató-nevelő munkája elismeréséül és megbecsüléséül önkormányzatunk úgyszintén elismerésben részesítette. A délután a továbbiakban nosztalgikus hangulatban telt, jelenlévő vendégeink kellemesen beszélgettek egymással és sokak, örömmel elevenítették fel a régi élményeiket, emlékeiket is.

Még egyszer köszönöm az egész éves áldozatos munkájukat, Isten Éltesse Önöket!

További képek a galériában megtekinthetőek:

http://ribarszkipeter.hu/index.php?route=public/gallery&gallery_id=314

A rendezvényen készült videófelvétel az alábbi linken megtekinthető:

http://ribarszkipeter.hu/index.php?route=public/video&video_id=243&page=2