Karácsonyi ünnepvárás városunkban Hozzáadva: 2021-12-19

Mindannyiunk örömére egy év kihagyást követően Kondoros Város Önkormányzata és a Kondoros és Környéke Polgári Együttműködés Egyesület ismételten jótékonysági ételosztást szervezett városunk lakóinak. Az ünnepvárás keretében a Kondorosi Csárda „Adventi Gulyást” készített, mely a járványügyi helyzet miatt kidobozolva került kiosztásra, így a finom ételt az otthonukban kóstolhatták meg a kilátogatók. A Mindenki Karácsonya rendezvényt követően a szökőkút melletti téren Dankó Béla Kondoros díszpolgára mondott ünnepi köszöntőt a megjelenteknek, majd ezt követően az általános iskolás diákok kedves kis előadása következett, a város adventi koszorúján pedig fellobbant a negyedik gyertya lángja is, jelezve, hogy hamarosan itt a Karácsony. Az ünnepi hangulathoz hozzájárult a Nagycsaládos Egyesület szeretetvendégsége, a téren kínált meleg tea, forralt bor valamint a karácsonyi zene. Köszönjük mindazoknak, akik hozzájárultak a rendezvény megvalósításához.

Áldott, békés, szeretetteljes karácsonyt kívánunk!

További képek a galériában megtekinthetőek:

http://ribarszkipeter.hu/index.php?route=public/gallery&gallery_id=283

A videófelvétel az alábbi linken megtekinthető:

http://ribarszkipeter.hu/index.php?route=public/video&video_id=232