Csergetéssel emlékezett Kondoros városa díszpolgárára, az örök "Rózsa Sándorra"! Hozzáadva: 2021-12-12

A tegnapi napon helyezték örök nyugalomra Oszter Sándor Kossuth- és Jászai Mari-díjas színészt, városunk díszpolgárát Budapesten, a Farkasréti temetőben.

Emléke és művészi nagysága előtt tisztelegve, a mai napon a Körösök Völgye Vitézi Bandérium Hagyományőrző és Kulturális Egyesület, a dunántúli, kiskunsági, bihari hagyományőrzőkkel együttműködve egy megemlékezést tartott a Kondorosi Csárda melletti attrakciós téren, ahol Dankó Béla országgyűlési képviselő úr és Lischka Gábor úr megható és szívhez szóló gondolatait követően a hagyományőrzők csergetéssel tisztelegtek.

Büszkék vagyunk rá, hogy Sándor városunk díszpolgára volt, és amikor csak tehette szívesen látogatott el hozzánk. Nagyon szerette a hagyományokat, a hagyományok őrzőit és vele együtt a Kondorosi Csárdát, melynek múzeumában több általa felajánlott relikvia is kiállításra került.

Szeretettel, tisztelettel és megbecsüléssel emlékezünk a mély gondolkodású, kivételes műveltségű, kiváló művészre és nagyszerű emberre.

Kondoros város polgárai nevében mondok köszönetet mindazért, amit számunkra örökül hagyott.

Isten nyugosztaljon Sándor!

További képek a galériában megtekinthetőek:

http://ribarszkipeter.hu/index.php?route=public/gallery&gallery_id=281

A videófelvétel az alábbi linken megtekinthető: