Ünnepélyesen átadtuk ma az újonnan elkészült kerékpárutat! Hozzáadva: 2021-09-24

Kondoros Város Önkormányzata, Békésszentandrás Nagyközség Önkormányzata és Kardos Község Önkormányzata alkotta Konzorcium, a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében elnyert „Fenntartható települési közlekedésfejlesztés” tárgyú, TOP-3.1.1-16-BS1-2017-00011 azonosító számú nyertes pályázata eredményeként, Kondoroson megvalósított kerékpárforgalmi létesítmények fejlesztést a mai napon ünnepélyesen is átadtuk.

Köszöntő gondolataimat és a projekt rövid ismertetését követően megosztotta gondolatait a jelenlévőkkel Herczeg Tamás országgyűlési képviselő és Zalai Mihály a Békés Megyei Önkormányzat elnöke is.

A konzorciumi szintű 500 millió forint összértékű elnyert támogatásból, a városunkban elkészült fejlesztés közel bruttó 360 millió forintból valósult meg.

Így épülhetett meg 685 méter hosszon a Szénási út mentén, az állami tulajdonú közút kiszélesítésével a kétoldali kerékpársáv. Ehhez kapcsolódva készült el az önálló kétirányú kerékpárút 2857 méter hosszúságban az M44-es gyorsforgalmi úti felüljárón átvezetve, egészen annak végszelvényéig. Továbbá a 44-es főút melletti meglévő, Szarvas irányába vezető kerékpárutunk, 2289 méter hosszú szakaszon új, 2 réteg aszfaltburkolatot kapott.

Napjainkban felértékelődött a kerékpározás, mely mára már nem csupán közlekedési eszköz, hanem az aktív kikapcsolódás egyik szimbólumává is vált. Bízunk benne, hogy a városunkban megépült, jó minőségű kerékpárút hálózatnak köszönhetően, egyre többen használják majd a biciklit közlekedési eszközként, ami kifejezetten előnyös mind az egészséges életmód, mind a környezetünk védelme szempontjából.

Végezetül kívánom, hogy valamennyien használják egészséggel és baleset mentesen az elkészült fejlesztést.

További képek a galériában megtekinthetőek:

http://ribarszkipeter.hu/index.php?route=public/gallery&gallery_id=277&page=2

A videófelvétel az alábbi linken megtekinthető:

http://ribarszkipeter.hu/index.php?route=public/video&video_id=230