Ismét programmal telt meg a Batthyány-Geist Vadászkastély parkja Hozzáadva: 2021-10-10

A mai napon Kondoros Város Önkormányzata, a Dérczy Ferenc Könyvtár és Közösségi Ház, valamint az Alföldi Vadásztársulat Közhasznú Alapítvány szervezésében, a történelmi Magyarország vadászati bölcsőjének helyszínén, az egykori Csákói birtokon az Aradi Vértanúkra emlékeztünk, valamint szimbolikusan megnyitottuk az apróvadas vadászati idényt. A Himnusz eléneklését követően, Zuberecz Tibor a Békés Megyei Vadászszövetség Megyei Fővadásza és jómagam osztottuk meg ünnepi gondolatainkat a jelenlévőkkel. A folytatásban műsorunkat Dobos Hanna és Kozák Éva által előadott, a magyarság összetartozásának eszmekörében íródott, Koltay Gergely himnusszá vált szerzeménye, „Kell még egy szó” című dala tette még meghittebbé.

Emlékezvén hát és fejet hajtva mindazok előtt, akik bátorságukkal és önfeláldozásukkal világtörténelmet írtak, mi is megálltunk egy pillanatra és ünnepségünk zárásaképpen a Batthyány-fánál helyeztük el az emlékezés koszorúit, szalagait.

Hisz örök igazság, hogy ha nem emlékszünk a múltra, elveszik a jövő is!

A délutáni program solymász bemutatóval vette kezdetét, melyet a Békés Megyei Agarászok agárfuttatása, és lovasíjász bemutató követett. A programok mellett a kastély oldaltermében az Alföldi Vadásztársulat Közhasznú Alapítvány által gondozott vadászati gyűjteményt tekinthették meg a jelenlévők, míg a gyerekeket kézműves foglalkozás várta. A kilátogatók pedig a Talléros Együttes autentikus vonós népzenei előadása kíséretében kóstolhatták meg a Kondorosi Csárda által elkészített Hír-védjegyes „Kondorosi gulyást”.

Bízunk benne, hogy hamarosan egy hasonló, meghitt ünnepen újra találkozhatunk.

További képek a galériában megtekinthetőek:

http://ribarszkipeter.hu/index.php?route=public/gallery&gallery_id=274

A videófelvétel az alábbi linken megtekinthető:

http://ribarszkipeter.hu/index.php?route=public/video&video_id=227