Építkezni vágyó fiatalok figyelem! Közművesített építési telket alakítunk ki a városban! Hozzáadva: 2021-03-11

A 2020-as évben sikerrel pályázott önkormányzatunk a Magyar Falu Program keretében kiírt pályázati felhívásra, mely szerint bruttó 2 millió forint összegű támogatást sikerült elnyernünk építési telek kialakítására. Így kézenfekvő volt, hogy az önkormányzati tulajdonú, hosszú ideje használaton kívüli, erősen megromlott, romos állapotú, Béke u. 36. szám alatti ingatlant jelöljük ki erre, hiszen a tartószerkezeti szakvélemény szerint sem gazdaságos felújítani az épületet, ami nem mellesleg rontja az utcaképet. Továbbá az épület fenntartása nem költséghatékony, az önkormányzat fizeti az alap közmű díjakat és a terület rendben tartásának, valamint az épület általános fenntartásának költségeit, ezért az elbontás mellett döntöttünk.

A munkálatok elkezdődtek, az épület bontása és a tereprendezés megtörtént. Ezt követően kerül sor a szomszédos ingatlan felőli kerítés kiépítésére, megerősítésére, valamint a szükséges közművek újbóli kiépítésére.

A fejlesztés eredményeként egy összközművesített építési telek jön létre, melynek értékesítésével lehetőség nyílik a fészekrakás előtt álló kondorosi fiatalok vagy a városunkban letelepedni vágyók otthonteremtésére.