Hamarosan két újabb utca burkolata újulhat meg! Hozzáadva: 2021-02-25

A 2014-2019-es és a jelenlegi önkormányzati ciklusban is, arra vállalt kötelezettséget Kondoros Város Önkormányzatának képviselő testülete, hogy prioritásként kezeli a város belterületi úthálózatának kiépítését, felújítását. Ezen városépítő, fejlesztő munkánk nyomán, már több mint 10 km új betonburkolatú utat építettünk és közel 2 km hosszúságban újítottunk fel meglévő utakat. De mindig van tér a fejlődésre és a munka nem állhat meg, ezért az idei évben is folytatjuk az önkormányzati tulajdonú, belterületi, rossz állapotú burkolt utak felújítását. Így kerülhet sor, a szennyvízhálózat kiépítése során erősen károsodott, repedezett, kikátyúsodott Somogyi Béla utca beton burkolatának teljes hosszúságában, valamint a hálósan összerepedezett és balesetveszélyes kátyúkkal tarkított, szintén rosszállapotú, aszfalt burkolatú Damjanich utca, Rákóczi utca és Csabai út közötti szakaszának felújítására. Mindkét utca egy réteg, 5 cm vastagságú, új hengerelt aszfalt borítást kap, mely előtt megtörténik a szennyvíz aknafedlapok szintre emelése is.

Amennyiben az időjárás továbbra is a kedvező, tavaszi arcát fordítja felénk, akkor a Somogyi Béla utcában március 2-án, a Damjanich utcában pedig március 3-án történik az aszfaltozás.

Reméljük az újabb felújított utcák, mind az ott lakók, mind az utat használók megelégedését és biztonságos közlekedését szolgálják majd hosszú időn keresztül.

A kivitelezési munkák ideje alatt, az adott utcában időszakos forgalomkorlátozás várható!

Ezúton kérem türelmüket és megértésüket!