Ismét a betyárságé volt a főszerep Kondoroson Hozzáadva: 2019-07-18

Idén 19. alkalommal került megrendezésre a "Betyár Nap a Kondorosi Csárda mellett" nagyrendezvény, Kondoros város kiemelt hagyományőrző programja. A rendezvény a hétvégén is a betyárromantikára, a lovas és gasztronómiai hagyományokra épült.
A reggeli órákban a Kondorosi Horgász Egyesület szervezésében a gyerekek a Kondorosi tavon mérhették össze tudásukat, majd a nagy népszerűségnek örvendő közös szabadtéri pogácsaszaggatás vette kezdetét az óvoda előtti téren, melyen fiatalok és idősek egyaránt, jó kedvvel és kitűnő hangulatban gyúrták Rózsa Sándor pogácsáit. A jó hangulatról a Rózsa Pávakör és Kondorosi Citarazenekar gondoskodott. Ízekben és illatokban is bővelkedett a Betyár Nap. A Csárda Nádas termében a zsűrinek most is igen nehéz dolga akadt, hiszen a kiváló házipálinkák, dzsemek, lekvárok, szörpök versenye mellett, az idén első alkalommal a vastagkolbászok készítői is megméretették magukat.
A Széchenyi téren a szabadtéri főzőattrakció keretében finomabbnál finomabb pörkölteket és hagyományos, szabadtűzön készült étkeket készítettek el a résztvevők, melyet a zsűrizést követően a csapatok jóízűen elfogyasztottak. A rendezvényünk fővédnöke, Németh Szilárd államtitkár úr füstölt nyúljás-körmös pacalt készített, akiről köztudott, hogy szabadidejében gyakran ragad fakanalat és szívesen főz akár nagyobb társaságoknak is.
Az idei évben az eddigi megszokottaktól eltérően a zenés ébresztőt követően, az immár hagyománynak számító Betyár Napi Ünnepi Díszmenet új időpontban, a déli órákban vette kezdetét, majd ezt követően a főtéren hivatalosan is megnyitottuk a XIX. Betyár Napot. A rendezvényünkön tiszteletét tette Németh Szilárd a Honvédelmi Minisztérium Parlamenti államtitkára, aki egyben a Betyár Nap fővédnöke volt, a Magyar Állami Számvevőszék elnöke Domokos László, Nagy János Miniszterelnöki Programirodát Vezető államtitkár, Zalai Mihály a Békés Megyei Önkormányzat elnöke, Gaál Roland a Békés Megyei Kormányhivatal Szarvasi Járási Hivatalának vezetője valamint Dankó Béla országgyűlés képviselő. A változékony időjárás sokaknak nem szegte kedvét, így városunk főterét már a délelőtti órákban megtöltötték a kondorosiak és a megye számos településéről érkezők.
A megnyitót követően a rendezvényre kilátogatók megkóstolhatták a Tímár András, Prohászka Béla, Csonka Zsolt mesterszakácsok és a Kondorosi Csárda munkatársai által készített betyárok étkét, a Kaszás levest. A 2200 adag étel kiosztásában jómagam, Kozsuch Kornél alpolgármester, Dr. Szebegyinszki Attila jegyző, Tokár János intézményvezető valamint a bizottságaink, testületünk tagjai segédkeztek.
A kellemetlen délutáni időjárás ellenére a  nap folyamán a Százszorszép Néptánccsoport és a Csángó gyermekek táncbemutatója, csikósbemutató, Herbály András és az Ózdi Betyárok bemutatója színesítette a rendezvénysorozatunkat. A kicsik is aktívan kivehették részüket a betyárkodásból. A horgászverseny mellett bábszínházi előadások, zenés-játékos műsorok, népi játszóház várta őket.
A Csárda melletti attrakciós téren az egész nap folyamán kiváló hangulat uralkodott, délutántól kezdődően Gyebnár Csekka, Kiszely Zoltán és Merényi Nicoletta musical műsora, a Balázs Pali és Pély Barna zenés műsora, majd az esti nagykoncert alkalmával, a Karthagó zenekar fergeteges koncertje szórakoztatta a kikapcsolódni vágyókat.
Örömmel tölti el a szívünket, hogy az idei évben is városunkban köszönthettük a küsmödi és nagysallói testvértelepülésünk delegeációját és a köröstárkányi csapat tagjait.
A XIX. Betyár Napot az idei évben is a hagyományos tűzijáték, retro party és utcabál zárta.
Találkozzunk 2020-ban újra a XX. jubileumi Betyár Napon, mert a remek hangulatú, közös vigasságból jövőre sem lesz hiány!

További képek a galériában megtekinthetőek:

http://ribarszkipeter.hu/index.php?route=public/gallery&gallery_id=217