Jókor, jó helyen lenni és jót tenni – Szilveszteri futógála Kondoroson Hozzáadva: 2018-12-31

Immár tizenötödik alkalommal rendezte meg a Kondorosi Női Kézilabda Klub a hagyományos jótékonysági célú szilveszteri futóversenyét. Örömmel tölti el szívünket hogy, a 2018-as esztendő utolsó napján, ilyen nagy létszámú vállalkozó szellemű sportolni és kikapcsolódni vágyó jelent meg városunk sportcsarnokában, hogy egy vidám hangulatú délelőttön együtt búcsúztatva az óévet, közösen sportoljon egy nemes cél érdekében. Amellett, hogy a verseny résztvevői sportoltak és jó hangulatban töltötték a szilveszter délelőttjét, jótékonykodtak is, hiszen összességében a közösség, az összetartozás, a közös élmény keresése az, ami miatt minden évben megrendezésre kerül és sikeresen megvalósul e nemes esemény. Ékes bizonyítéka annak, hogy a kezdeményezés a településünkön is túlmutat az, hogy a Diaboló Alapítvány a Cukorbeteg Gyermekekért csapata is részt vett az eseményünkön. 2015. évben Kondoros adott otthont a diabéteszes gyermekeket segítő jótékonysági rendezvénynek, ezért viszonzásul ők is fontosnak érezték azt, hogy segítsenek egy kondorosi családnak.  
Segíteni, adakozni, jónak lenni csodálatos dolog, ezt bizonyítja az tény is, hogy a szervezők a nevezési díjakból befolyt rekord összeget, 810.410 Ft-ot, egy kedves kondorosi családnak, Márkus Erikának és családjának ajánlották fel.
Ezúton is köszönjük a Kézilabdás lányoknak, a fellépő gyerekeknek, a résztvevőknek és a támogatóknak, hogy e szép és nemes cselekedettel, időt és energiát nem kímélve ismételten segítettek egy kondorosi családon. Találkozzunk 2019-ben is!

További képek a galériában megtekinthetőek:

http://ribarszkipeter.hu/index.php?route=public/gallery&gallery_id=202