Mi Kondorosunk-Kezdetét vette az Ültess fát mozgalom városunkban Hozzáadva: 2018-11-10

Örömömre szolgál, hogy az "Ültess fát a jövőnek" mozgalom hívószavára szorgalmas és vidám csapat gyűlt össze városunkban. Jó érzéssel tölt el, hogy ilyen nagy létszámban képviseltették magukat intézményeink, civil szervezetink, sportegyesületeink és településünk lakói. A faültetést megelőzően a Többsics Óvoda és Bölcsőde valamint a Petőfi István Általános Iskola Énekkarának vidám kis előadását tekinthettük meg, majd a "Virágos Kondorosért" mozgalom eredményhirdetése következett. Az első novemberi fásítási alkalommal a Piactértél, Szarvas felé vezető kerékpárút melletti szakasz került beültetésre. Rövid idő leforgása alatt mintegy 120 facsemete lelt méltó otthonra. A fásítási munkálatokba aktívan részt vettek a Kondorosi Településüzemeltető és Szolgálattó Közhasznú Nonprofit Kft. dolgozói, akiknek ezúton is köszönjük a lelkiismeretes munkáját. Mozgalmunk tovább folytatódik, így a jövőben is várjuk a kicsiket és nagyokat egyaránt, hiszen "Aki fát ültet, önmagán kívül mást is szeret".
A faültetés részleteiről városunk lakosságát tájékoztatni fogjuk! Mindenkinek köszönjük a részvételt és a hozzájárulást ahhoz, hogy városunk még zöldebb, virágosabb és élhetőbb legyen.

További képek a galériában megtekinthetőek:

http://ribarszkipeter.hu/index.php?route=public/gallery&gallery_id=198