45. születésnapját ünnepelte a Kondorosi Kertbarát Kör Hozzáadva: 2018-09-30

A tegnapi nap folyamán tartották 45. jubileumi ünnepségüket a kondorosi kertbarátok. Évről évre, mindig örömmel teszek eleget a Kertbarát Kör meghívásának, megtekintem kiállításukat és megcsodálom azt a munkát, amit a baráti kör tagjai felmutatnak, alkotnak, hisz ez egy megújuló csoda. A 45. születésnapra igen sok vendég érkezett, jelen voltak a környező települések kertbarát körei, Békéscsaba, Gyomaendrőd, Szarvas, Békésszentandrás vezetőségi tagjai és a Nagyszénási Barátság Nyugdíjas Klub tagjai, akikkel a szervezet jó baráti kapcsolatot ápol.
A jubileumi alkalmat Hévizi Róbert, a Dérczy Ferenc Könyvtár és Közművelődési Intézmény vezetője nyitotta meg, majd Laurinyecz György, elnök, ünnepi gondolatait követően, a Kondorosi Kertbarát Kör megalakulását és az azóta történt eseményeket ismertette a jelenlévőkkel. Ezt követően az általános iskolás diákok vidám kis műsorát tekinthettük meg.
Beszédemben kitértem arra, „hogy jóleső érzéssel tölt el a kertbarátok hasznos, környezetszépítő munkája, amivel Kondoros városának azon törekvését segítik, ami szerint ne csak a kiemelt, nagy forgalmú területek, hanem a külső városrészek is zöldebbek, virágosabbak, élhetőbbek legyenek. Arra buzdítottam a kertbarátokat, hogy továbbra is tevékenyen segítsék a településszépítő munkát, hiszen a városvezetés számít az ötleteikre, tapasztalataikra. A kertbarát mozgalom az ország számára is kiemelt jelentőséggel bír, hiszen az időseknek életet, lendületet ad az, hogy kimehetnek a kertjeikbe, eljárhatnak a kertbarát közösségekbe. Remélem, hogy a fiatalok tovább éltetik a mozgalmat, amit az elődök nagy lelkesedéssel megvalósítottak.
Beszédem végén Kondoros Város Önkormányzat Képviselő-testülete nevében a kertbarát körben végzett évek óta tartó lelkiismeretes és áldozatkész munkája elismeréseként egy oklevelet és egy kis ajándékot nyújtottam át Laurinyecz György, elnöknek, majd a meghívott vendégeknek is lehetősége nyílt a köszöntő gondolataik elmondására, ajándékaik átadására. A műsor zárásaként a Rózsa Pávakör, színes dalcsokrával szórakoztatta a jelenlévőket, végül pedig Gyuri bácsi zárszóként megköszönte a vendégeknek, hogy ilyen sokan megtisztelték, még szebbé és emlékezetessé tették ezt a csodálatos évfordulót. A kertbarátoknak hasznos kertészkedést, gazdag termést, jó egészséget és sok sikert kívánt!

További képek a galériában megtekinthetőek:

http://ribarszkipeter.hu/index.php?route=public/gallery&gallery_id=195