Az év sportolói és az év emberei Kondoroson Hozzáadva: 2015-02-10

Az év sportolói és az év emberei Kondoroson

 

Idén, február 9-én 38. alkalommal került átadásra a Békés Megyei Hírlap által alapított Év sportolója elnevezésű díj, mely elismerésül szolgál a megye kiváló sportolói, felkészítői és az egyesületek számára egyaránt. A rendezvény keretében a 8. Év embere díjait is kiosztották a nyerteseknek.

A hagyományokhoz híven minden évben más város biztosít helyet az ünnepség megtartására. Ezt idén Kondoros Város Önkormányzata vállalta magára. Az ünnepségen a jelenlévők között köszöntötték Nánási Jánost, a Békés Megyei Hírlap főszerkesztő-kiadóvezetőjét, Pocsaji Richárdot, a Békés Megyei Hírlap felelős szerkesztőjét, Petróczki Zoltán Gábort a Békés Megyei Kormányhivatal Főigazgatóját, Ribárszki Péter Polgármester Urat, Zsindely Ferencné Jegyző Asszonyt, Kondoros Város Képviselő-testületének megjelent tagjait, a Békés megyei települések megjelent polgármestereit, hivatalvezetőit, valamint de nem utolsó sorban az Év Békés megyei sportolója, Év embere díjazottjait.

A rendezvényt a Kondorosi Citerazenekar műsora nyitotta, majd Nánási János ünnepi köszöntőjében elmondta, „Kondorost mint a megye legfiatalabb városát kérték fel tavaly a rendezvény helyszínéül, a település vezetése örömmel mondott igent.” Mindemellett kihangsúlyozta, „A sport egy olyan szerelem, amitől soha nem lehet elszakadni. Közösségteremtő szerepe is van, új barátokra, társakra lelhetünk. Ezen az ünnepségen olyan sportolók vehetnek át díjat, akiknek teljesítményére, elhivatottságára, kitartására méltán nézhet fel a megye ifjúsága.”

Ribárszki Péter Kondoros polgármestere az év sportolóinál és az év embereinél is a teljesítményt, a példamutatást, a felkészültséget emelte ki. Beszédében elmondta, „Kondoros város számára ez óriási lehetőségeket jelent, hisz itt köztudottan aktív sportélet folyik immár évtizedek óta. Olyan egyesületek, klubok működnek ma városunkban, de Békés megyében is, amelyek nagyszerűen össze tudták hangolni a verseny és tömegsport szempontjait, amelyek egyensúlyt tudtak képezni az utánpótlás nevelés és az egészséges életmódhoz szükséges mozgás között is.”

Az ünnepi beszéd után átadásra kerültek az Év sportolója díjak.              A Békés Megyei Hírlap sportszakmai különdíját a „KONDI Kondorosi Ifjúságért Közhasznú Alapítvány” kapta. Emellett a Békés Megyei Diáksport Szövetség külön díjakkal jutalmazta Kondoros legeredményesebb diák sportolóit, illetve edzőiket, felkészítő tanáraikat.

Petőfi István Általános Iskola zeneiskolásainak műsorszáma után 8. alkalommal adták át az év embere díjat, azoknak, akit a Beol-on lezajlott szavazás és a Békés Megyei Hírlapban megjelenő szavazólapok alapján választottak az olvasók. Az év embere a Hírlap és az online hírportál olvasóinak voksai alapján dr. H. Nagy Katalin PhD, a gyulai kórház gyermekosztályának gyermekdiabetológus főorvosa lett, második helyen végzett Csendes Csaba, a Békéscsabai Mentőállomás főápolója, a harmadikon Csordás Ákos, a népszerű békési énekes.

 

 

 

2014. év díjai:

Női egyéni kategória:    első helyezet Bohus Réka (vívó),

második helyezet Makra Noémi (tornász),

harmadik helyezet Haklik Dorottya (erőemelő)

Férfi egyéni kategória:  első helyezet Baji Balázs (atléta),

második helyezet Tótka Sándor (kajak-kenu),

harmadik helyezet Ifj. Gregor László (atléta)

Csapatverseny kategória: első helyezet Linamar-Békéscsabai RSE NB 1-es női röplabdacsapata,

második helyezet Orosházi FKSE-Linamar NB1-es férfi kézilabdacsapata,

harmadik helyezet Békési TE Extraligás férfi asztalitenisz csapata

Legjobb edző kategória: első helyezet Kormos Mihály (Linamar-Békéscsabai RSE),

második helyezet ifj. Tomhauser István (Buda-Cash Békéscsabai Atlétikai Club),

harmadik helyezet Unyatinszki Mihály és Unyatinszkiné Karakas Júlia (Békéscsabai Torna Club)

Utánpótlás versenyző kategória: Bondár Anna (teniszező) és Laczó Dániel (kajak-kenu)

A Békés Megyei Hírlap sportszakmai különdíja: KONDI Kondorosi Ifjúságért Közhasznú Alapítvány

Kondoros Város Önkormányzatának díjai:          Kondorosi Kick-boksz Egyesület

Alföld Vívó Akadémia Kondorosi Szakosztálya

 

Békés Megyei Diáksport Szövetség díjai:            

Blue Gym Aerobik Szabadidő Club és Diáksport Egyesület csapatban:

Vaszkó Dóra

Keller Panka

Tóth Tamara

Edzőjük: Opauszki Anita

 

Petőfi István Általános Iskola Diákotthon és Alapfokú Művészet Oktatási Intézmény:

Vaszkó Dóra

Edzők: Kaliczka László és Majorosné Kasík Gabriella

 

Alföldi Vívó Akadémia Kondorosi Szakág:

Szabó Bence

Edzője: Pusztai Péter