Kigyúlt az első adventi gyertya lángja Kondoros főterén Hozzáadva: 2017-12-03

A kora esti órákban, a megszokott 17 órai időpontban sokan gyűltek össze városunk főterén, amikor meggyújtásra került az első gyertya az adventi koszorúnkon. A Legendák Földje Alapítvány szervezésében megrendezésre kerülő közös gyertyagyújtás városunkban már hagyománnyá vált, melynek bensőséges hangulata évről évre egyre többeket csalogat magához. Családok, egyházak, csoportok és civil szervezetek összehangolt munkájának eredményeképpen jönnek létre ezek a napok, vállalva azt, hogy házigazdaként, finomságokat, teát és forralt bort kínálnak a vendégeknek.
Az ünnepi pillanatot Vantara Gyula, országgyűlési képviselőnk köszöntője és adventi gondolatai nyitották meg, majd a Baptista Ifjúsági Csoport lélekemelő zenés műsora közben Kis Illés Zoltán baptista lekipásztor osztotta meg adventi gondolatait az ünnepség résztvevőivel, és egyben emlékeztetett arra, hogy a szeretet és az összetartozás érzése teszi még különlegesebbé ezt a hagyományt, ami egyben az advent várás egyik fontos pillanata.
Köszönet illeti mindazokat, akik áldozatos munkájukkal szerepet vállalnak abban, hogy ez a rendezvény létrejöhessen. Örömteli nap volt ez Kondoros számára, hiszen az összefogás gyümölcse ez a családias hangulatú rendezvény, ami még szorosabban összekovácsolja a lakosságot.
Ha csak tehetjük advent heteiben látogassunk ki, és a koszorút körül állva felejtsünk el mindent a hétköznapok szürkeségéből. Tudjunk itt együtt elcsendesedni, tudjunk a meggyulladó gyertyák fényében ünnepelni, és átélni a várakozás szépségét.