Tisztelet az éveknek: Idősek köszöntése Kondoroson Hozzáadva: 2017-09-29

„Az élet gazdagabb lesz, ünnepibb és emberibb, ha megtöltöd a hétköznapok néhány percét a rendkívülivel, az emberivel, a jóindulatúval és az udvariassal.”                                                                                                                                      (Márai Sándor)

Október 1-je az Idősek Világnapja, ez az alkalom megfelelő arra, hogy megálljunk egy pillanatra és szeretettel gondoljunk az időskorúakra és mindazokra, akik egy hosszú élet munkáját és rengeteg tapasztalatát tudhatják maguk mögött. Az idősek napja az idős emberekről, az ő tiszteletükről szól. Tiszteletük magába foglalja az elfogadásukat, támogatásukat, szeretetüket és annak kifejezését, hogy társadalmunknak ők is hasznos tagjai és mindannyiunknak nagy szükségünk van rájuk. Szükségünk van mindarra az élettapasztalatra, arra a higgadt bölcsességre, amivel csakis ők rendelkeznek, és a türelemre, elfogadásra, ahogy tanítanak, nevelnek bennünket.
Így gondoljuk ezt Kondoroson is, ahol a mai nap folyamán Kondoros Város Önkormányzata és a Kondoros és Környéke Polgári Együttműködés Egyesület által megrendezett Idősek Világnapi Ünnepségen köszöntöttük városunk időskorú polgárait. Örömünkre szolgált, hogy a rendezvényre sokan eljöttek és vidám, családias hangulatban, kellemes emlékeket felidézve tölthették el a kora délutánt. Az ünnepi műsort tovább színesítette a Tessedik Néptáncegyüttes tagjainak a műsora illetve Ivacska Kristóf és Szpisjak Nadin általános iskolai tanulók szavalata. Jó ebédhez szól a nóta, az ebéd elfogyasztása közben pedig a Kondorosi Citerazenekar nagyszerű muzsikája biztosította a jó hangulatot.
Gondolataim során kiértem arra, hogy fontos tartom azt, hogy nemcsak ezen a napon, hanem mindig meg kell tenni mindent azért, hogy az idősek érezzék, fontos részei életünknek, társadalmunknak, és nem hagyjuk magukra őket. Az ENSZ, a magyar egészségügy, és számos polgári szervezet a társadalom minden tagjait,- köztük valamennyi idős embert arra szeretne ösztönözni, hogy megfelelő lépéseket tegyen egészségének és jólétének javítására, mind önmaga, mind pedig egész közössége tekintetében. Kívánom, hogy valamennyien járuljunk hozzá a nemzedékek közötti illetve a családon belüli emberi harmónia, odafigyelés, közösségi gondolkodás és összetartozás megteremtéséhez, mely idős embertársaink szívét melegséggel, békességgel tölti meg. Őszinte szeretettel és tisztelettel kívánom, hogy derűsen és jó egészségben, a család nyújtotta örömökkel töltse a pihenés éveit városunk minden időskorú lakója!
Isten éltesse Önöket!
 

További képek a galériában metekintetőek:

http://ribarszkipeter.hu/index.php?route=public/gallery&gallery_id=161