Egészségügyi dolgozók köszöntése Kondoroson Hozzáadva: 2017-07-01

” Az egészség nem minden, de az egészség nélkül a minden is semmi.”
                                  (Schopenhauer)


Semmelweis Napon, a magyar egészségügy legnagyobb ünnepén köszöntöttem városunk egészségügyi dolgozóit és az egészségügyet segítő munkatársakat, akik ma is hivatástudattal, lelkiismeretesen szolgálnak egészségügyi intézményeinkben.
Különös jelentőséget ad a mai napnak, hogy az egészségügyben dolgozók munkája iránti megbecsülést kifejezendő, Magyarországon immár 2011 óta munkaszüneti nap Semmelweis Ignác születésének napja, július 1-je. Őszinte szívvel és megbecsüléssel köszöntjük azokat, akik a legkiemelkedőbb teljesítményt nyújtották a múltban és a jelenben egyaránt.
Semmelweis életét, egyúttal az egészségügyben dolgozók mindennapi küzdelmeit Márai Sándor mondatai számomra különösen szépen festik le: „A szívósság talán a tehetség egy neme. Nem megalkudni veszély, nyomorúság, betegség, sikertelenség közepette sem; minden nap mindent elölről kezdeni, egy buldog makacs erőszakosságával, céltudatosan, engesztelhetetlen következetességgel.”
Kondoros Város Önkormányzat Képviselő-testülete és jómagam nevében megköszöntem és ezúton köszönöm az összes Kondoroson dolgozó háziorvosnak, gyermekorvosnak, fogorvosnak, gyógyszerésznek, asszisztenseiknek, védőnőknek azt a munkát, melyet városunk lakosaiért végeznek.
Köszönjük Önöknek, hogy áldozatos gyógyító munkájukkal, hivatástudatukkal, emberségükkel hozzásegítettek és a jövőben hozzásegítnek minket, az egészségesebb, emberhez méltó élethez.
Kívánok további munkájukhoz sok sikert és jó egészséget!
Isten éltesse Önöket!