10 éves születésnapját ünnepelte a Rózsakert Idősek Otthona és Gondozási Központ Hozzáadva: 2016-04-11

A napokban 10 éves születésnapját ünnepelte a Rózsakert Idősek Otthona és Gondozási Központ. Az ünnepségen sor került az európai uniós pályázatból megvalósult épületrész átadására.

Korcsok Lászlóné kuratóriumi elnök megnyitó beszédében elmondta. Nagy öröm számára, hogy a hat hónapon át tartó megfeszített munka eredményeként sikerült felújítani és bővíteni az Otthon épületét. A fejlesztés befejeztével a bentlakásos férőhelyek száma az intézményben 20 főről 30 főre emelkedhetett.

Ribárszki Péter Kondoros város polgármestere példaértékűnek tartja, hogy amellett, hogy megszépült a Nyugdíjasház épülete, olyan szintű szolgáltatást is nyújt a településünkön élő rászoruló időseknek, nyugdíjasoknak, amely mindennél többet mondó.Fontosnak tartja kiemelni, hogy bár kistelepülésről van szó, Kondoroson jelenleg az Evangélikus Egyház által működetett és fenntartott Nyugdíjasház valamint a Rózsakert Idősek Otthona és Gondozási Központ együttesen 74 fő bentlakóról tud gondoskodni.

Dankó Béla országgyűlési képviselő beszédében elmondta. Örömteli számára minden egyes pillanat, amikor itt Kondoroson egy olyan átadáson vehet részt, amely fejlesztés eredményeképpen valósult meg. Lényegesnek tartotta kiemelni, hogy a Magyar Kormány is fontosnak tartja a szociális ellátás ügyét. A 2014-ben született döntések eredményképpen a szociális szférában dolgozók körülményei javultak mind a béremelések, mind a szociális fejlesztések terén.

Dr. Kiss Éva osztályvezető főorvos, a kuratórium tagja és jogi képviselője köszönetét fejezte ki az Otthonban lakóknak és a nagy szakértelemmel végző dolgozóknak az együtt töltött 10 évet.

A rendezvény végeztével egy tulipánfa ültetésére, majd a közel 600 m2 nagyságú épület ünnepélyes átadására került sor. 

További képek a galériában megtekinthetőek:

http://ribarszkipeter.hu/index.php?route=public/gallery&gallery_id=98

Az ünnepségen készült videófelvétel az alábbi linken megtekinthető:

http://ribarszkipeter.hu/index.php?route=public/video&video_id=59