Március 15-ei ünnepség Kondoroson Hozzáadva: 2016-03-17

Kondoros Város Önkormányzata és a Dérczy Ferenc Könyvtár és Közművelődési Intézmény szervezésében 2016. március 15-én az 1848-49-es forradalom és szabadságharc hőseire emlékeztek Kondoroson.

Hévizi Róbert, a Dérczy Ferenc Könyvtár és Közművelődési Intézmény vezetőjének köszöntőjét követően Ribárszki Péter polgármester  ünnepi beszédében elmondta:

"Nemzeti ünnepeinken megállni, jelenbe hívni a múlt nagyjait, számomra mindig különleges, torokszorító, ám ugyanakkor felemelő érzés. Különleges, mert ilyenkor mintha újra ott úsznának a levegőben a régi jelszavak, érzelmek.  De torokszorító is, hiszen nem csupán az a történelmi nap, hanem a mögöttünk sorakozó 168 márciusa is megszólít bennünket. De mindenekelőtt felemelő ez a nap, Tisztelt Kondorosiak, felemelő, mert együtt élhetjük át, s együtt hajthatunk fejet történelmünk legnagyobbjai előtt.
Nemzeti ünnepeink sorában, de talán szívünkben is különleges helyet foglal el március 15-e. Kitüntettsége, mely által sokunk lelkéhez oly közel kerülhet, véleményem szerint épp kortalanságában rejlik. Mert hiába az elmúlt 168 esztendő, március idusa ma is az ifjúság, a lendület és még inkább a tettek ünnepe.
Március 15-e eszmeisége, a szívünk felett hordott nemzetiszín kokárda mindannyiunk közös öröksége, amely a közösségben elfoglalt helyzetünk alapján mindannyiunk számára felelőséget, feladatot jelent.
Üzenje most tehát azt számunkra ez a kokárda, hogy ma is áll a márciusi ifjak harca, üzenje azt, hogy elődeink után ma rajtunk a sor. S ha rajtunk a sor, én hiszek ebben a közösségben, mint ahogy hiszek Magyarország évezredes keresztény államiságában, eddig megélt sikereinkben. Ebben, egy ilyen küzdelemben harcolni, élni, növekedni, az emberi lét egyik legnemesebb célja. Ezen cél felé hívok most mindenkit 2016. március 15-én."

Polgármester Úr ünnepi szavait követően a Békéscsabai Jókai Színház művészeinek műsorát tekinthették meg a jelenlévők, majd a megemlékezők a Széchenyi téren lévő emlékműnél helyezték el a koszorúikat.

További képek a galériában megtekinthetőek:

http://ribarszkipeter.hu/index.php?route=public/gallery&gallery_id=97

Az ünnepségen készült videófelvétel az alábbi linken megtekinthető:

http://ribarszkipeter.hu/index.php?route=public/video&video_id=56

A koszorúzáson készült videófelvétel az alábbi linken megtekinthető:

http://ribarszkipeter.hu/index.php?route=public/video&video_id=57