Sikeres évkezdés a Kick-boxosoknál Hozzáadva: 2016-02-24

2016. 02. 13-14-én rendezték meg Horvátországban a Kick-box Európa Kupát. Mivel ez a verseny a Magyar Kick-boksz Szövetségnél - és sok más ország szövetségeinél is – a kijelölt pontszerző versenyek közé tartozik, ezért nem csak a hazai, de nemzetközi szinten is nagy volt az érdeklődés a verseny iránt. 21 ország 159 klubjának 1005 versenyzője nevezett és mivel a szabályok értelmében engedélyezett a saját súlycsoporton kívül még az egyel nagyobbak között is versenyezni, ezért 1500-nál is több nevezés érkezett a különböző súlycsoportokra, szabályrendszerekre.
Kondorosról Litauszki László edző vezetésével 4 versenyző nevezett fejenként 2 súlycsoportban. Az első napon hat küzdőtéren folyamatosan mentek a küzdelmek. A kondorosiaknál Kozmann Mónika kezdett -22 kg-ban és magabiztosan hozta az első aranyérmet. Rövid idő volt az örömre, mert már szólították is a -25 kg –ban. Maradt a jó forma és beverekedte magát a döntőbe, ahol sajnos alulmaradt egy horvát lánnyal szemben, de az ezüst megvan.
 Malatyinszki Bendegúz következett, aki idén súlycsoportot váltott és még így is bevállalta a még egyel nagyobb súlycsoportot is. -32 kg: Bendegúz kicsit kapkodva kezdett de a menet végére már fölényesen vezetett, így nyert, ezzel bekerült a legjobb 8 közé. A legjobb négy közé kerülésért kifogta a későbbi súlycsoportgyőztest, akit aznap senki nem tudott megverni, így Bendegúz kiesett.
+32 kg ismét magabiztos kezdés, fölényes győzelem egy bolgár fiú ellen. Egy szegedi harcos következett, aki rengeteg rúgással akarta Bendegúzt meghátrálásra késztetni, de egy kis puhatolózás után Bendegúz egy gyönyörű kéz-láb kombinációval eltalálta ellenfelét, aki feladta a küzdelmet, így Bendi technikai KO-val került a legjobb négy közé, ahol sajnos ismét a súlycsoportgyőztes bolgár fiú várta, aki elvette a döntőbejutás lehetőségét, így maradt a dobogó harmadik foka.
Kovács Anita következett, aki két súlycsoport helyett két szabályrendszerben nevezett. Első meccsén összeszedetten verte a horvát lányt, majd sajnos a döntőbe jutásért a súlycsoport legjobbjától kikapott és kiesett, de így is felállhatott a dobogóra.
Másnap a light-contact szabályrendszerben is egy bronzérmet szerzett.
Sztraczinszki Petra a kezdő kategóriában a -47 kg –ban kezdett. Az elő ellenfele feladta a küzdelmet, így bejutott a legjobb 8 közé, ahol harciasan bunyózva jutott a 4-be, majd a döntőbe, ahol a hazaiak versenyzőjétől kapott ki, így ezüstérmes lett.
+47 kg-al folytatódott a verseny, ahol ismét a tatamira szólították. Taktikusan versenyezve lépegetett egyre előrébb, majd a döntőt egy horvát lánnyal vívta, aki nem tudta Őt legyőzni, így megszerezte a kondorosiak második aranyérmét is.
Összegezve: 4 versenyző 7 érmet szerzett, 2 arany, 2 ezüst és 3 bronz!

Gratulálunk a remek eredményekhez!