Huszár Róbertre emlékeztek Kondoroson Hozzáadva: 2016-11-03

Kondoroson hagyomány, hogy színvonalas emlékversennyel adóznak a fiatalon elhunyt egykori kick-box sporttárs, Huszár Róbert Emlékének. Ebben az évben már tizenötödik alkalommal gyűltek össze a harcművészek a kondorosi sportcsarnokban. Ahogyan minden évben, úgy az idén is az esemény előtt a temetőben koszorúkat helyeztek el Huszár Róbert sírjára a megemlékezők. A verseny az idén harcművész emléknap nevet kapott, jelezve, hogy nem csak a versenyzésről szól a rendezvény.
A Litauszki László vezette Kondorosi Kick-box SE most is mindent megtett a színvonalas rendezés érdekében. Idén először, elektromos nevezési és sorsolási rendszert alkalmaztak, s a nézők a mérkőzések alakulását az elektromos, jól látható pontozási rendszerben, monitorokon követhették. Az utóbbi évek gyakorlatának megfelelően részt vett ebben a munkában az orosházi Contact SE is, hiszen a két klub tagjait szoros baráti és munkakapcsolat jellemzi. A verseny előtt Puravecz Péter mester mutatta be fegyveres formagyakorlatát, amivel a kick-box országos bajnokság döntőjére készül. A megnyitó előtt Korcsog László tartott átmozgató fakultatív edzést a legfiatalabbaknak, az óvodás előkészítő csoportok tagjainak és azoknak, akik még nem indulhattak a hivatalos megyei bajnokságon.
A Himnusz és a taiko - dob dallamai után Shihan Gregor László VI.DAN, a Békés megyei Harcművész Szövetség elnöke nyitotta meg a rendezvényt. Ezt követően Kondoros Város Önkormányzata képviseletében Horcsák István képviselő köszöntötte a megjelenteket, utalva arra, hogy milyen öröm a város számára az, hogy ennyi fiatalt láthat vendégül egy ilyen értékes rendezvényen. Megtisztelte jelenlétével a harcművész napot Boldis Zsolt, a Kondorosi Takarékszövetkezet elnöke is.
Három irányzat- kick-box, ITF taekwon-do, goshinkai karate - 12 klubjának 157 versenyzője négy küzdőtéren vívott az egész napos versenyen. A hivatalos megyei bajnokságot a nagy csaták, zömében szoros küzdelmek, a szép számú nézősereg szurkolása jellemezte. Nem egy súlycsoport színvonalát mutatta, hogy korosztályos válogatottak, Világ, és Európa-bajnokok, érmesek is összecsaptak. Mivel ez nyílt megyei bajnokság volt, így Csongrád, Pest, és Hajdú-Bihar megyéből is jöttek versenyzők, ami még színvonalasabb mérkőzéseket eredményezett. Itt rendezték a goshin - jitsu (vegyes knock-down karate és földharc) megyei bajnokságát is, ami kőkemény küzdelmeket hozott, és nagy sikert aratott.
A Huszár Róbert Emléknap, amely estig tartott, tényleg emlékezetes lett a résztvevőknek. A Gasparik Róbert főbíró által vezetett bírói gárda nem sokat pihent, csakúgy, mint a magas szinten teljesítő rendezők sem. A szervezők és a résztvevők az idei évben is jól teljesítettek, ami biztosíték arra, hogy ez az emléknap, verseny a jövő évben is megrendezésre fog kerülni Kondoroson.

További képek a galériában megtekinthetőek:

http://ribarszkipeter.hu/index.php?route=public/gallery&gallery_id=123

A rendezvényen készült videófelvétel az alábbi linken megtekinthető:

http://ribarszkipeter.hu/index.php?route=public/video&video_id=82