17. alkalommal került megrendezésre a hagyományos jótékonysági célú szilveszteri futóverseny városunkban Hozzáadva: 2021-12-31

Köszönjük és hálásak vagyunk érte, hogy a 2021-es esztendő utolsó napján, nagy létszámú vállalkozó szellemű sportolni és kikapcsolódni vágyó gyermek és felnőtt jelent meg a városi sportcsarnok környezetében, hogy egy vidám hangulatú délelőttön együtt búcsúztatva az óévet, közösen sportoljon egy nemes cél érdekében. Amellett, hogy a verseny résztvevői sportoltak és jó hangulatban töltötték a szilveszter délelőttjét, jótékonykodtak is, hiszen összességében a közösség, az összetartozás, a közös élmény keresése az, ami miatt minden évben megrendezésre kerül és sikeresen megvalósul e nemes esemény. Segíteni, adakozni, jónak lenni csodálatos dolog, ezt bizonyítja az tény is, hogy a szervezők a nevezési díjakból befolyt összeget, 418.000 Ft-ot, egy kedves kondorosi hölgynek, Szigeti Margitkának ajánlottak fel.

Ezúton is köszönjük Laszkács Edinának, hogy időt és energiát nem kímélve az idei évben is vállalta a szervezési feladatokat, valamint köszönjük a résztvevőknek és a támogatóknak, hogy e szép és nemes cselekedettel ismételten segítettek!

Találkozzunk 2022-ben is!

További képek a galériában megtekinthetőek:

http://ribarszkipeter.hu/index.php?route=public/gallery&gallery_id=282